Jegyesfotózás

Talán úgy érzitek, hogy a jegyesfotózás csak időpocsékolás, de valójában nagyon-nagyon sok előnye van. 🙂 Nézzük meg, hogy miért tartom ezt ilyen fontosnak!

jegyesfotózás helyszín szentendre

A jegyesfotózás csak rólatok szól.

A jegyben járás időszaka az egyik legszebb és legizgalmasabb periódus egy pár életében, tele szerelemmel, új tervekkel és reményekkel. Tapasztalatom szerint ilyenkor készülnek a legharmonikusabb fotók, melyekre sok év után is szívesen emlékeztek majd vissza, ezért kár kihagyni! Ugyanakkor a kreatív munka is itt kezdődik el. A jegyesfotózás egy könnyed, vidám hangulatú fotózás, amelynek során lehetőségünk nyílik a barátkozásra, egymás megismerésére. Tekinthetitek az esküvői fotózás főpróbájának is, ahol megtanultok pózolni és felszabadultnak lenni a kamera előtt. Az eredmény egy élettel teli, különleges páros fotósorozat, ami a ti szerelmetekről szól.

Bizalom nélkül nem megy.

A fotós és a jegyespár kapcsolata kulcsfontosságú az igazán jó képekhez. A kémia itt is – mint az élet számos területén – nagyon fontos, mert hiába a legjobb fények és beállítások, nélküle pont az a kis fűszer fog hiányozni a képekről, amelyek valóban élővé varázsolják a megörökített pillanatot. A jegyesfotózás kiváló alkalom a fotós és a pár ismerkedésére, illetve a bizalom felépítésére. Amikor pedig elérkezik a nagy nap, már jó ismerősökként üdvözölhetjük egymást.

Jók lettek a képek? Használjátok!

Ha elégedettek vagytok a jegyes fotókkal, csomó módja van annak, hogyan használjátok fel őket. Rákerülhetnek például a meghívóra, vagy egyedi köszönőajándékokat készíthettek belőlük a vendégek részére. Része lehet esküvői dekorációnak is, rendelhettek belőle albumot, vagy nagy méretű printet a szobátok falára. És nem utolsó sorban világgá kürtölhetitek boldogságotokat a közösségi média felületeiteken is.

jegyesfotózás külföldön

Mikor a legideálisabb a jegyesfotózás?

Az jegyesfotózásra érdemes az esküvő előtt néhány hónappal, vagy maximum pár héttel korábban sort keríteni. Így marad elég idő arra, hogy a kiválasztott portrék felkerüljenek a meghívókra, vagy ajándékokat készítsetek belőlük.

Gyakran felmerül a kérdés, hogy „hétvége vagy hétköznap”? Nos, a jegyesfotózásokat többnyire hétköznap tartjuk meg. Ennek több praktikus oka is van: a hétvégéket gyakran esküvőkön, vagy éppen a családommal töltöm, illetve mivel hétköznapokból több van, sokkal könnyebben találunk esőnapot, vagy pót időpontot, ha közbejönne valami.

Magát a fotózást érdemes mindenképpen késő délutánra tenni, számunkra a naplemente előtti 1-2 óra a legideálisabb, hiszen a nap ilyenkor már lapos szögben jár, gyönyörű hosszú árnyékot vet és az “arany óra” fényei eszméletlen színekkel és hangulattal járják át a fotókat. 

jegyesfotózás helyszín Margitsziget

Mik lehetnek a jegyesfotózás ideális helyszínei?

A legjobb az, ha a helyszínhez van érzelmi kötődésetek, vagy amelyhez szép emlékeitek fűződnek. Van olyan hely, ahol sok időt töltöttetek együtt, ahol sokat romantikáztatok? Talán az első randi, vagy épp a lánykérés helyszíne lesz a tökéletes választás. 

Meséljetek magatokról, a hobbijaitokról, dolgokról, hogy miket szerettek csinálni, vagy helyekről, ahová szerettek ellátogatni és közösen kitaláljuk, hogy mi az, ami a legjobban illik hozzátok.

Mit viseljetek a fotózáson?

Szeretnék adni nektek néhány tanácsot, amelyek mentén könnyen ki tudjátok választani majd az öltözéketeket.  Röviden: a legideálisabb, ha úgy készültök, mintha randira mennétek. 🙂

Nőknek például előnyös lehet egy könnyű tavaszi, nyári ruha, vagy egy elegáns felsőrész szoknyával, farmerrel, a hozzá illő cipővel.
Férfiaknak mindig jól áll egy hosszú, feltűrt ujjú galléros ing, farmerral, vagy szövet nadrággal.

Természetesen a stílusotoknak, elképzeléseiteknek megfelelően bátran felvehettek bármit, amiben komfortosan érzitek magatokat. Legyen az elegáns, lezser vagy sportos ruhadarab. Az összhang kedvéért azonban fontos, hogy egymás mellett jól mutassatok, így érdemes összehangolni az outfiteket.

Van azonban néhány dolog, amit célszerű kerülni:

  • a túl sok színt,
  • a színes mintákat,
  • a nagy mintákat,
  • a nagy márka logókat,
  • mindent, amiben nem érzitek jól magatokat.
jegyesfotózás helyszín Budaörs Kőhegy

Hogyan zajlik a jegyesfotózás, hogyan fogtok pózolni?

Ha amiatt aggódnátok, hogy nem vagytok elég fotogének, megnyugtatlak titeket, hogy minden pár, akit az oldalon láttok, pont olyanok, mint ti vagytok. És ugye, hogy mennyire szépek? A jegyesfotózás általában vidám hangulatban telik el, rengeteg nevetéssel. A pózolás nem mindenkinek természetes dolog, de meglátjátok, hogy a munkamódszerem segíteni fog ellazulni a kamera és valószínűleg szeretni fogjátok a végeredményt. 🙂

Jegyesfotózás árak

Tudjatok meg többet a jegyesfotózás árakról és csomagajánlataimról!

Jegyesfotózás árak >>